Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az dkik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Ünnepi vacsora: összefogás erősítése a térség vállalkozói között

2023. május 30.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége ünnepi vacsora keretében adta át idén is az Év Dunaújvárosi Vállalkozása díjakat, melyet a H.R. Profix Konzol Kft. és a Mérleg Kft. vezetője vehetett át.

A Vállalkozók Bálján adta át minden évben – 2014-ben először – a városi kamara az Év Dunaújvárosi Vállalkozása díjakat. Az elmaradt bálok díjátadó funkciójának pótlására tavaly üzleti vacsorát szerveztek, melyet a helyi vállalkozók ünnepeként hirdettek meg. Idén második alkalommal szervezték meg az eseményt, azonban köszöntőjében Králik Gyula, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, céljuk az, hogy mielőbb ismét Vállalkozók Bálját szervezzenek, és ott adhassák át az elismeréseket az elnökség által arra érdemesnek tartott vállalkozásoknak. Hozzátette azt is a kamarai elnök: „Kamaránk közel három évtizedes története az alakulástól kezdve, és azóta is a helyi vállalkozói együttműködés építéséről, erősítéséről szólt. Egy ilyen közösség szerepe fontos egy erősen konjunkturális időszakban is, azonban egy veszélyhelyzetekkel, gazdasági nehézségekkel terhelt korszakban kiemelkedővé válik!”

Idén Év Dunaújvárosi Vállalkozása díjat kapott a H.R. Profix Konzolt Kft., az elismerést Maxi Tibor ügyvezető vette át. A cég legfontosabb profilja a homlokzatok rögzítése különböző – tégla, kő, műkőlap, nagytáblás alumínium konstrukciós – burkolatokhoz, valamint igényekhez, megoldásokhoz igazodó konzolokkal. Emellett hasonló elemeket fejlesztettek ki a napelemek, illetve az ipari robottechnikák rögzítésére. A társaság hazánkban 70-80 százalékos piaci részesedéssel bír különleges termékeivel, a hozzájuk kapcsolódó tervezési szolgáltatásokkal, és egyre bővítik európai és amerikai üzleti kapcsolataikat.

Elismerést kapott idén a Mérleg Kft. is, a díjat Kuminka Józsefné ügyvezető vehette át. A könyvelőiroda 1989-ben alakult, a Dunaújvárosi Kereskedelmi Vállalat központjából váltak ki. A Dunaker akkor a helyi kiskereskedelmi forgalom felét biztosította, hetven bolttal. Azonban megkezdődött a privatizáció, sorra adták el a boltokat, így jött létre az önálló vállalkozás, mely már külső megbízásokat vállalt. A társaságot ma Kuminka Józsefné mellett lánya, Kuminka Zsuzsa vezeti, ők a tulajdonosok is. A Mérleg Kft. az első könyvelő cég, amely Év Vállalkozása díjban részesült, így e nehéz, felelősségteljes szakma, illetve helyi képviselői előtt is tiszteleg a kamara az elismerés átadásával. (A díjazott cégek bővebb bemutatását a Dunaújvárosi Hírlap pénteki számában olvashatja!)

Az ünnepi vacsorán résztvevők a Suplicz Mihály koreográfus-együttesvezető által fémjelzett Baracs Néptáncegyüttes színvonalas műsorát tekinthették meg, a vacsorát követően pedig a Duo Soulmates Acoustic formáció zenéje biztosította a jó hangulatot a beszélgetésekhez, a tánchoz.

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap

Tudósítás a DUOL-on: Ünnepeltek a helyi vállalkozók - képgalériával

Képgalériánk: