Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az dkik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Történet

A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény alapján (hatályos 1994. április 6. óta) az ősz folyamán elindult a területi kamarák alakulását előkészítő folyamat. Több dunaújvárosi vállalkozás tartotta fontosnak, hogy a jogszabályi keretek alapján városi kamara is alakuljon, így erősítve érdekérvényesítési lehetőségeiket. A kamarai törvény rögzítette, hogy a megyeszékhelyeken kívüli megyei jogú városokban jogi személyiséggel felruházott helyi szervezeti egységeket kell létrehozni. Ezzel a lehetőséggel azonban nem élt mindegyik érintett megyei jogú város.

Dunaújvárosból azonban a megyei kamara (FMKIK) 1994. október 31-ei alakuló ülésére azzal a határozott céllal érkezett 20 dunaújvárosi cég vezetője, vállalkozó megyei küldötti megbízással, hogy létrejöjjön a városi kamara. A város megyei gazdaságban képviselt súlyát jelezte, hogy a megyei kamara alakuló ülésén a megyei küldöttek közül Horváth Istvánt, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatóját alelnökké, Fejes Lászlót, a DVG Rt. elnök-igazgatóját elnökségi taggá választották.

A városi kamara alakulását előkészítő bizottság 1995. január 19-én alakult meg, ezt követően elkészült a választási szabályzat, megtartották a szekciók alakuló üléseit, a 20 megyei küldött mellé 23 városi küldöttet választottak 3625 városi vállalkozás képviseletében (amelyeknek képviselői, ahogy az azóta történt küldöttválasztásokon is, ajánlóként, választásra jogosultként vehettek részt a voksoláson).

Az alakuló küldöttgyűlésen, 1995. május 29-én jött létre a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Dunaújváros Városi Kamarája (FMKIK-DVK). Elnökké Fejes Lászlót, alelnökké dr. Kováts Miklóst választották, elnökségi tagok lettek: dr. Varga Lajos, Urbán László, Molnár József, Tenyér Miklós, Sándor Péter. Az érdemi munka az Irodaház III. emeleti, az önkormányzattól kapott két irodájában indult meg, kamarai titkárnak nyilvános pályázaton Barányi Albertet választották.

Az Országgyűlés által 1999-ben elfogadott új kamarai törvény 2000 novemberétől megszüntette a kötelező kamarai tagságot. Ugyanakkor lehetővé tette a nem megyeszékhely megyei jogú városok számára is önálló területi kamara alakítását. Az önálló Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara 2000. október 4-én alakult meg.

Fejes László 1998-ig töltötte be az elnöki posztot, majd általános alelnök lett, 2008-tól pedig tiszteletbeli elnök. 1998-tól 2002-ig dr. Varga Lajos volt az elnök, majd tiszteletbeli elnök 2004-ig, tragikus haláláig. 2002-től 2008-ig, két ciklusban is Réti Vilmost választották elnöknek. 2008-tól pedig folyamatosan Králik Gyula tölti be a tisztséget.

Az Irodaházból 2000-ben a Csillag Ház jóval nagyobb területű bérelt irodáiba költözött a városi kamara, majd 2008-ban a ma is használt székházba (Latinovits Z. u. 10), mely az önkormányzattal közös tulajdon. A szakképzési tanácsadók a Piac téri, már kamarai tulajdonban lévő irodákban dolgoznak. A városi kamara fontosnak tartja egy minden feladathoz megfelelő helyet biztosító székház kialakítását, ennek még keressük a lehető legjobb megoldását.

Az 1995-ös megalakulás óta a városi kamara feladatai folyamatosan változtak, bővültek, ahogy az önállóan felvállalt tevékenységek is. Az új kihívásokra minden esetben sikerült megfelelő válaszokat adni, a küldöttgyűlés, az elnökség összetételét minimális, konfliktusmentes személyi változások jellemezték, ahogy a munkaszervezet működését is a kiegyensúlyozott gazdálkodás, az eredményes feladatellátás.