Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az dkik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Az elektronikus fuvarlevél bevezetéséért fogtak össze

2021. február 04.

A Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és a NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá.

Az ún. CMR fuvarlevél elektronikus platformjának (e-CMR) hazai bevezetése érdekében 2021. január 28-án, Budapesten írták alá a dokumentumot Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM).

Az e-CMR kérdését tavalyi évben az MKIK Közlekedési és Logisztikai Kollégiumának egyik ülésén is tárgyalták, majd azt követően az érintett szaktárcákhoz levéllel fordultak és kérték az érintett együttműködését a javaslatok mielőbbi elfogadását és bevezetését, ennek a közös munkának az eredményét jelentették most be.

A CMR fuvarokmány a szektor összetett funkciójú árukísérő dokumentuma, amely a szállítási szerződés létrejöttének, az áru átadásának és átvételének igazolására szolgál, a fuvarozó által elvégzett munka számlázásának alapja, amely ezidáig csak papír alapon működött.

A rendszer előnyei:

• Az e-CMR bevezetése jelentősen növelheti a fuvarozók versenyképességét a számlázás felgyorsításával,

• az ágazat vállalkozásai így hamarabb hozzájuthatnak megszolgált fuvardíjukhoz,

• egyszerűbbé válik a logisztikai információk archiválása,

• egyszerűbbé válik a panaszkezelés,

• azonnali, valós adatok alapján lesz nyomon követhető a szállított áru,

• a termelő vállalatok megbízásából eljáró szállítmányozók adminisztratív terhei is csökkennek,

• átláthatóbb lesz számukra a fuvarozó cégek tevékenysége.

„Az elektronikus fuvarlevél meghonosításával Magyarország nemzetközi viszonylatban is innovatív megoldást vezethetne be. Az ágazati digitalizáció a fuvarozásban érintett többi szereplő mellett az állam számára is átláthatóbb működési környezetet teremt. A szakminisztérium tehát támogatja a szakmai kezdeményezést, a megvalósításhoz szükséges jogalkotás elindítására készen áll. A jogi szabályozás megteremtése mellett elengedhetetlen a rendszer informatikai hátterének kiépítése is.” – hangsúlyozta Mosóczi László.

Az ITM által kiadott közleményt az alábbi linken érheti el:

https://kormany.hu/hirek/az-elektronikus-fuvarlevel-bevezeteseert-fogtak-ossze-a-kozuti-fuvarozok-es-szallitmanyozok